Bulekbál 2012 - Georgikon TV

A Hallgatói Önkormányzat és a Rendezvényszervező Operatív Bizottság szervezésében idén is megrendezésre került a Pannon Egyetem Georgikon Karán a hagyományos Bulekbál. Az eseményt Dr. Dublecz Károly, a Kar Dékánja nyitotta meg, majd az elsőéves hallgatók fogadalomtételével folytatódott az este. A ceremóniát az avatás zárta, mely után minden bulek gazdagabb lett egy bulek diplomával. A jó zenéért és a jó hangulatért a No Limit zenekar volt a felelős.

„A szeretet nem ismer határokat...”

A fenti mottóval kezdeményeztek a Pannon Egyetem Georgikon Kar Keszthely, hallgatói és dolgozói adománygyűjtést, azzal a céllal, hogy néhány nélkülöző családban élő kisgyermeknek szebbé tegyék a karácsonyt: „Szeretteinkkel együtt az adventi készülődés alatt sem feledkezhetünk meg azokról, akik számára még az ünnep is súlyos nélkülözést, kényszerű lemondást tartogat. Különösen szívszorító, ha ez nehéz helyzetben élő családoknál kisgyermekeket érint." Fontosnak tartják, hogy a rászoruló, nehéz sorsú, alapvető szükségleteket is tartósan nélkülöző gyermekek és családjának karácsonyfája alá is kerülhessen ajándék. E nemes kezdeményezés során összegyűjtött adományokat döntésük alapján, a SM Duráczky EGYMI Hétszínvirág Intézményének juttatják el.

Környezeti problémák a Kárpát-medencében

2012. november 30-án, pénteken
„Környezeti problémák a Kárpát-medencében II.”
– címmel nemzetközi konferenciát rendez a PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR.

A Georgikon TV munkatársat keres

A Georgikon TV munkatársat keres kamerázás, videószerkesztés, weblapszerkesztés területén vagy csak, ha szimplán érdekel a média! Jelentkezni a tv@georgikon.hu címen lehet november 30-ig.

Karácsonyi adománygyűjtés a Georgikonon

“A szeretet nem ismer határokat!” – remélem Ti se, és segítetek, hogy szebbé tegyük a Karácsonyt! Szeretteinkkel együtt az adventi készülődés alatt, sem feledkezhetünk meg azokról, akik számára még az ünnep is súlyos nélkülözést, kényszerű lemondást tartogat. Különösen szívszorító, ha ez nehéz helyzetben élő családoknál kisgyermekeket érint. Fontos, hogy az idei ünnepen az ő asztalukra is kerülhessen egy kis ajándék, ezért a Georgikon Kar hallgatói és dolgozói összefogásában bízva Karácsonyi adománygyűjtést szervezünk a rászoruló, nehéz sorsú, alapvető szükségleteket is tartósan nélkülöző gyermekek számára.

BULEKVIZSGA 2012

Eljött az idő, hogy Neked, Buleknek meg kell mutatnod, hogy tényleg a Georgikon családjába tartozol!

Mindezt jópofa feladatok és a táboros csapatod segítségével. Erőfeszítésed nem lesz haszontalan, hiszen aki a Bulek vizsgát tesz, Bulek "diplomát" kap és még a Bulek Bálra is ingyen mehet!

Az est házigazdái: Hegedüs Péter és Szabó Bence lesznek, akik kérdésekkel bombáznak majd Titeket!

Vizsgáztatók: Természetesen a FŐMÉLTÓSÁGOK!

Megjelenés minden ELSŐS számára KÖTELEZŐ.

BULEKBÁL 2012

A Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzata idén is megrendezi a Bulekbált, melyre minden kedves egyetemi polgárt és vendégét sok szeretettel meghívjuk. Idén a rendezvény – a hagyományoktól eltérően – a „D” épületben (8360 Keszthely, Festetics Gy. u. 7.), a vacsora a Pethe Ferenc Kollégium éttermében kerül megrendezésre. A bál programját a tovább gombra kattintva olvashatja el.

Új elnökhelyettes, „kolbiz” titkár

Kiss Péter, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának elnökhelyettese, a Kollégiumi Bizottság titkára külföldi tanulmányait a vártnál hosszabb ideig folytatja majd, ezért lemondott tisztségéről. Utódjául a HÖK elnöksége Szilvási Adriánt javasolta - a kollégiumi vezetés egyetértésével – akit a Képviselőtestület szeptember 7-i ülésén meg is választott. Munkájához sok erőt és kitartást kívánunk!

Fotópályázat

A Georgikon Újság szerkesztőbizottsága Fotó pályázatot hirdet a Georgikon Kar dolgozói, munkatársai és hallgatói számára. A nyertes fotók a 2013. évi Georgikon Naptárban megjelenésre kerülnek.

YARA Műtrágyagyár versenye hallgatóknak, fődíjként egy 2 hetes Finnországi tanulmányúttal

A Yara Műtrágyagyár az egyetemre járó ifjúság számára egy külön programot dolgozott ki, amelynek része egy verseny, értékes jutalmakkal és fődíjként egy 2 hetes Finnországi tanulmányúttal.

Pályázat a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzat Ellenőrző Bizottságának tagságára

A Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzata pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzat Ellenőrző Bizottságának tagságára.

Ünnepi megemlékezés

A Pannon Egyetem Georgikon Kar az 1956. évi forradalom és szabadságharc 56. évfordulója alkalmából 2012. október 23-án (kedd) 8:00 órakor ünnepi megemlékezést tartott az „A” épület udvarán, majd az emléktáblánál.

MSc-s tájékoztató a Bexiben

Tájékoztatom Önöket, hogy 2012. október 30-án (kedd) 1900 órai kezdettel MSc felvételi tájékoztatót tartunk a BEXI Klubban (Pethe Ferenc Kollégium). A tájékoztatót a szakvezetők részvételével Dr. Kondorosy Előd oktatási és akkreditációs dékánhelyettes tartja.

Kérem a végzős BSc szakos hallgatókat és az érdeklődő alsóbb éveseket vegyenek részt a tájékoztatón!

Szociális Támogatás pontjaihoz tartozó összegek

Kedves Hallgatók!
 
A Rendszeres Szociális Támogatás (2013/14 II. félév) pontjaihoz tartozó összegeket az alábbi táblázat tartalmazza:

Gazdászmaraton, ahogy a győztes csapat, a Csúszva-Mászok látta

Kedv, akarat, összetartás, és versenyszellem. Úgy gondolom, hogy e szavak jellemzik legjobban a Gazdászmaratont (GM), amit szerencsére idén is sikerült megtartani. Három csapat volt érdekelt a versenyben: a Spicces Malacok, a Csúszva-Mászok, illetve a Turizmos csapat.

Egyetemi honlap

Online közösség

.....................
  • 2015/2016-os tanév időbeosztása
  • .....................
    Képek