Új taggal bővül a HÖK 2014. január 30-tól

Lóth Áron 2014. január 30-tól szociális megbízotti kinevezést kap, mivel Kántor Attila az elnöki feladatokat látja el. Áronnak a feladata a szociális ügyek intézése lesz, ezért nyugodtan forduljatok hozzá ilyen ügyekben! Ezen kívül tagja lesz a Kari Tanácsnak és a PEHÖK Küldöttgyűlésnek is.

Megbízott HÖK elnök 2014. január 30-tól

2013. december 5-én tartotta soros ülését a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzata, ahol Szabó Péter HÖK elnök bejelentette: 2014. január 30-tól július 31-ig külföldön folytatja tanulmányait, ezért erre az időpontra az eddigi általános elnökhelyettes, Kántor Attila veszi át az elnöki feladatokat megbízott HÖK elnökként.

Munkájához sok erőt, kitartást kívánunk!

ECDL Start képzés a Georgikonon

A Pannon Egyetem Felnőttképzési Intézete ECDL Start képzést hirdet a Pannon Egyetem Georgikon Karának hallgatói számára. A képzés célja, hogy a tanfolyamra jelentkezők a gyakorlatorientált oktatás során begyakorolják a nappali tagozatos képzés során megszerzett informatikai ismereteket, készség szinten megtanulják kezelni a számítógépet, a feladatok megoldása során gyakorlatban is elsajátítsák az alkalmazások használatát. A tanfolyam során ECDL bizonyítvány szerzésére is lehetőséget biztosítunk.

Bulekbál 2013

Hagyományosan november végén, közel 400 fő részvételével került megrendezésre a Bulekbál a Pannon Egyetem Georgikon Karán. A bál megnyitóval kezdődött a Pethe Ferenc Kollégium éttermében: Szabó Péter HÖK elnök köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Polgár J. Péter egyetemi docens, a Georgikon Kar dékánja nyitotta meg a rendezvényt.

Bulek bált tartottak - Zalai Hírlap lapszemle

Keszthely (szj) – A napokban lezajlott a bulek bál a Pannon Egyetem Georgikon Karán, mintegy 400 fő részvételével. A bulek táborhoz hasonlóan ez a rendezvény is az első évfolyamos hallgatók beilleszkedését szolgálja az egyetemi közösségbe. A bálon lezajlott a hagyományos avatási ceremóniájuk, teljes jogú egyetemi hallgatóvá fogadták őket, közölte Szabó Péter, a szervező hallgatói önkormányzat elnöke. A Georgikon Karon egyébként a gólyafiókák zalai elnevezése után hívják buleknak (nem pedig gólyának) az elsősöket.

(Zalai Hírlap)

Pályázatíró tanfolyam a Georgikonon

A Pannon Egyetem Felnőttképzési Intézete Pályázatíró tanfolyamot hirdet a Pannon Egyetem Georgikon Karának hallgatói számára. A képzés célja, hogy a tanfolyamra jelentkezők a gyakorlatorientált oktatás során hasznos ismereteket szerezzenek a pályázatírás területéről, konkrét esettanulmányokon keresztül segítséget kapjanak a későbbi pályázatíró tevékenységükhöz. Oktatóink olyan gyakorlati szakemberek, akiknek a hivatása a pályázatírás és a pályázatok menedzselése. A Georgikon Kar oktatási profiljára tekintettel kiemelt területként kívánjuk kezelni az agrárgazdaságra, vidékfejlesztésre vonatkozó pályázatokat.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére. A diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemi tulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemi tulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

Rendkívüli szociális támogatás

Rendkívüli szociális támogatás igényléséhez az alábbi adatlapot kinyomtatva, kitöltve a Hallgatói Önkormányzat címére (8201 Veszprém, Pf. 158) kérjük elküldeni. Az adatlap letölthető a hok.georgikon.hu/szocialis oldalról vagy ide kattintva: Rendkívüli Szociális Támogatás Adatlap.

Közgyűlést tartott a régió

A HÖOK Északnyugat-magyarországi Regionális Szövetsége 2013. október 12-én, szombaton tartotta soros ülését a Nyugat-magyarországi Egyetemen, Sopronban. Szabó Péter, a Regionális Szövetség elnöke beszámolt a szeptember 24-i HÖOK Választmány üléséről, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott „A felsőoktatás átalakításának stratégiai irányai és soron következő lépései” című stratégiai anyag tartalmáról. Ezt követően a HÖOK Tisztújító Közgyűlés napirendi pontjait vitatták meg: határoztak arról, hogy a régió intézményei Körösparti Péter HÖOK elnök-jelöltet fogják támogatni. Az ülés további részében régiós ügyekről esett szó, melynek során minden intézmény beszámolt az aktuális ügyekről.

Hertelendy Réka a HÖOK Külügyi Bizottságának tagja lett

Hertelendy Réka, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatának külügyi referense sikeresen pályázott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által kiírt Külügyi Bizottsági tagságra kiírt pályázatra. Megválasztásához gratulálunk, munkájához sok erőt, kitartást kívánunk!

Bonafarm ösztöndíj

A Georgikon Alapítvány pályázatot hirdet Bonafarm ösztöndíj elnyerésére az agrárképzési területen kimagasló eredményt elért hallgatók részére. Az ösztöndíjat évente két fő nyerheti el, összege személyenként 300.000 Ft. Az ösztöndíj pályázati felhívása letölthető a HÖK honlapjáról ösztöndíjak fülre kattintva (hok.georgikon.hu/osztondijak).

Egyetemi honlap

Online közösség

.....................
  • 2015/2016-os tanév időbeosztása
  • .....................
    Képek